Másfél éves beszámoló és kérés a Búvárszövetség felé

A koronavírus felülírta a bevált szokásokat, így csak szeptember végén kezdtem el foglalkozni a múlt évi beszámolóval. Az Új Hullám másfél éve működik, az első edzést még 2019. májusában tartottuk, ketten teszteltük a frissen beszerzett labdákat.

A klub azóta sokat nőtt, jelenleg 6 igazolt (szövetségi kék könyvvel rendelkező) és 23 NSK által nyilvántartott játékosunk van.
Az elsődleges feladatunk a működési feltételek megteremtése volt. Sportági támogatásban a 2018-as, 2019-es években csak a másik csapat részesült, így tagi kölcsönből oldottuk meg 6 pár uszony, 3 maszk, pipa és labda beszerzését. Ez teszi lehetővé kezdők fogadását akkor is, ha nem rendelkeznek ABC búvárfelszereléssel.
Az MBSz 2018-as éves közgyűlése után kértem a Tiszavirágot, hogy legyen válogatás a 2019-es VB-re induló csapatba, ez azonban sajnos elmaradt.
3 játékossal részt vettünk a 2019-es Budapest Kupán, a szerb Orkas csapatban indulva.
Szintén 2019-ben barátságos mérkőzést játszottunk a Tiszavirág/Delfinek ifijeivel.

víz alatti rögbi Budapest Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Családias hangulat.

Szeretnénk kérni a Búvárszövetséget, hogy segítsen állandó edzésalkalmakhoz minket. Másfél éve működünk ilyen nélkül, és mindenki számára nehéz ehhez alkalmazkodni, valamint az edzéseket sem tudjuk hirdetni. Több alkalommal hetekig nem volt edzésünk, miközben a másik csapat számára  heti 3 alkalom adott. A jelenlegi rendszer a vízipólóra bízza a műugró feletti rendelkezést is, míg álláspontunk szerint a két csapat edzéslehetőségeinek elosztásában nem ők lennének kompetensek, és ilyen mértékben eltérő lehetőségek biztosítása sérti a fair play és egyenlő elbánás követelményeit.

További előnye lenne az uszodával szerződésnek, hogy a költségeinket is tervezhetővé tenné. A kis létszámra tekintettel, mivel az NSK árlistája rögbis tételeket nem tartalmaz, 2 sávot bérlünk, amin 1 kapura játszunk. Így is csak a 2 sáv harmadát használjuk, de mint kiderült, olyankor, amikor póló van vagy lehetne mellettünk, háromszoros árat számláz az uszoda, pedig az edzés és az általunk használt felület ugyanaz, legyen akár lakossági úszás, akár pólócsapat a szomszédunk.
Javasolnánk a 3 medencére nézve rögbis árazásról tárgyalni szövetségi szinten, ez megteremtené a lehetőségét annak is, hogy több kisebb csapat edzhessen egyszerre a jövőben.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy elkészült egy szétszedhető, így könnyebben szállítható kapu prototípusa, amely 100 kg statikus teherbírással igazolta, hogy a kompozit technológia nem csak az uszonyok gyártásánál jön számításba.
Elkészült továbbá a CMAS vízirögbi szabályainak magyarra fordítása.


A 2020-as évben nem indultunk versenyen és ez várhatóan így marad az év hátralévő részében.
Voltunk viszont Belgrádban Euroliga-fordulón szurkolóként, átúsztuk a Balatont, és uszodán kívüli programokat is szerveztünk.
Szeretnénk ezeket folytatni, és minél többet rögbizni 2020 hátralévő hónapjaiban, ha azt a járvány is megengedi. 

Víz alatti rögbi Budapest Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
A Széchyben is folyt az elmélyült eszmecsere, a játék civilizálta-e az embert?
víz alatti rögbi Budapest Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
A lakosság gyanakodva figyeli az edzéseket hétvégente.
víz alatti rögbi Budapest Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Bár az igényelt 2 sávnak is csak a harmadát használjuk, egyes edzések háromszor annyiba kerülnek.