Évek brute-force csapatépítésének tapasztalatai

Háttér

Hogy tudjuk, miért tartunk ott, ahol, fontos, hogy megértsük, hogy kerültünk oda.

Első generáció (-1990)

Kevés információ maradt ránk erről a generációról, azon túl, hogy elég sikeresek voltak, hazai és nemzetközi szinten is, és a legtöbben egyszerre léptek ki, csak pár játékos maradt, akik elszántak voltak, hogy felépítsék az utánpótlást. 

Második generáció (1990-2001)

Az SDK Malmö Triton legsikeresebb összeállításai, mint a víz alatti rögbiben gyakran előfordul, a sportot legkorábban kezdő játékosokból álló mag köré épült. A fő kivételt Andreas Bergenholtz jelenti, aki 15 éves kora körül kezdett játszani, illetve néhány edző, kik közül már csak Ulf Ridell játszik versenyszerűen. A fejlődés motorja Carl-Gustav Johansson volt, két ügyes játékos édesapja, aki barátait és családját hozta rögbizni. Az elején több játékos annyi ideit sem tudta visszatartani a levegőt, hogy leérjen a medence aljáig, és kiegyenlíteni sem tudtak. A kezdetben azok a játékosok, akik később uralták az európai vízirögbi versenyeket, a sekély vízben játszottak évekig, fokozatosan sajátítva el a freedivingot és a játékot a mély vízben. 

Ahogy egyre jobban megértették a játékot, úgy nőtt az edzésalkalmak száma és intenzitása.

A csúcson (2001-2008)

Amikor a Triton a legjobb eredményeket hozta, egy tipikus hét így nézett ki:
– Vasárnap 16-18H úszás, szárazföldi edzés és rögbi 18-19H úszás 19-20H opcinális rögbi az MSDK-val
– Hétfő 19H30-21H opcionális rögbi az Aqualund-dal
– Kedd 19H30-20H30 futás 21H-22H rögbi
– Szerda 20H30-22H rögbi
– Csütörtök 21H-22H opcionális edzés az Esurf-fel

Emellett a legtöbbünk járt edzőterembe is. Ez időben indult a híres Triton edzőtábor, eleinte egy zárt belső kezdeményezésként, az első alkalommal egy perc rögbi sem volt, csak úszás, rengeteg úszás és labdakezelés. Henrik Stewenius keze alatt vált bárki számára lehetővé a részvétel az edzőtáborban, és indult el a tábor a hírnév felé. 

A Bajnokok Kupája győzteseként[/caption ]

Szóval keményen edzettünk és egyszerűen nem voltak csatlakozási lehetőségek kezdők számára.Ebben az időben a csapat folyamatos utánpótlásának megoldása félre volt téve. Nehéz volt újoncoknak belépni ilyen zárt közösségbe és sokakat elijesztett a kemény edzés.Senki nem volt durva az újoncokkal, egyszerűen csak nem bírták. Azok, akik sikeresen csatlakoztak, általában más klubokból érkeztek, szimbiózisban voltunk az MSDK-val, miszerint az ambiciózus játékosaikat felszívta a Triton. 

Senki sem vállalkozott rá, hogy az utánpótlással foglalkozzon, vagy a tehetséges ifikkel, akiket egy lelkes pár toborzott, népszerű úszósulit üzemeltetve a klub keretein belül. Péntekenként volt 30-45 perc extra vízfelület foglalva az ifiknek, de a játékosok nem voltak ilyenkor jelen. A héten minden alkalom a legmagasabb szintű rögbiről szólt, az ifik számára nem volt játék, amihez csatlakozhattak volna. Az utánpótlás inkább a 20-30 év közti játékosok keresését jelentette. 

Ahogy telt az idő, az emberek elköltöztek munka miatt, családot alapítottak, elmaradtak edzések, az elmaradt karbantartás miatt volt másfél év, amíg medencénk sem volt, megtörtént a trónfosztásunk a Bajnokok Kupáján, az OB-n és a Felix Kupán is. Ezen évek alatt elvesztettünk legalább 4-5 12 és 25 év közti újoncot, akik mostanra nagyon jó játékosok lennének. Ezt sokan sajnáljuk utólag

Harmadik generáció (2009-2015)

Miután visszatértünk az uszodába, csatlakozott pár új játékos. Páran a kezükbe vették az utánpótlás biztosítását, egyrészt a felújítás által szintén megtépázott uszonyos úszó és úszósulik fiatal közönségéből másrészt kívülről toborozva. Szerencsések voltunk, hogy Peter Blomberg, egy ex-Linköping-i játékos éppen hazaköltözött külföldről 2 gyermekével. Iskolák számára szerveztünk bemutatókat és nem voltunk restek röplapozni eseményeken sem. 

Néhányan ezen játékosok közül – 9 évvel később – kezdenek kiemelkedni és az Euroligában vagy a válogatottban gólokat szerző játékosokká válni. Ők 12-15 éves korukban kezdtek játszani. Ekkoriban a toborzás nem volt túl interaktív, főleg poszterekre korlátozódott munkahelyeken, egyetemeken, iskolákban és edzőtermeknél kihelyezve, évente pár alkalommal pedig személyesen képviselve a sportágat. Volt néhány pár órás rendezvényünk is iskolákkal, de ez maximum arra volt elegendő, hogy a gyerekek a medence alját elérjék egyszer vagy kétszer. 

A 3. generáció sokkal kevesebb játékosból állt, mint az előző, nem sikerült a játékosbázis folyamatos fiatalítása, tovább nőtt az űr az elit játékosok és az újoncok között. 12-15 játékos kezdett ekkor, de külföldi tanulmányok miatt csak 4-5 maradt nálunk.   

Szünet (2009-2015)

Ezekben az években a vízirögbi hanyatlott Svédországban. A szintünkön játszó csapatok közül a Sydkusten többé-kevésbé megszünt, a Linköping is generációváltáson megy át, a Felix árnyéka egykori önmagának. Az ígéretes csapat, Eslöv értékes játékosokat vesztett belső konfliktusok, külföldi tanulmányok, sorkatonaság és az élet szokásos dolgai miatt, hasonló történt az Uddevalla és a DKB (Gotland) kluboknál is. Néhány elit játékost haldokló kluboktól szereztünk, illetve volt, aki épp Malmö-be költözött, mint Mattis Wahlby. Ahogy az új generációk kezdtek beérni, változatosabbak lettek az edzések, nehézségi szintben is, többen újrakezdték a sportot. Továbbkra is jók voltunk, de érezhető volt a hanyatlás. Magunkban kevesek voltunk a nemzetközi szinten versenyzéshez, kívülről kellett igazolnunk játékost az Euroligához, különben lemostak minket a pályáról. 2015 volt a mélypont, amikor a régiek már kevesen voltak, az újak még nem voltak elég jók, és másodjára vesztettük el a svéd OB1-et 15 év alatt…

Új kezdet (2016)

Az előző években érkezett sok elnökségi tag, és velük friss ötletek. Mivel kevesebb elit játékos látogatta az edzéseket, növeltük a vízfelület arányát az újoncok javára.

Az uszodát bezárták a lakosság számára, így több és jobb idősávval tudtunk gazdálkodni. Elemezni kezdtük, a toborzás mely módszerei hatékonyabbak. 

Ennek eredményeként most (2017) van egy növekvő, ütőképes ificsapatunk (12 és 20 év közti játékosokkal) többen közülük a válogatottban játszanak majd pár év múlva a tudásuk alapján, valamint nő a 6 és 12 év köztiek és az utánpótlás-edzők létszáma is. Rendben van a fiúk-lányok aránya is, bár nálunk is alacsonyabb a női részvétel a tiniknél. Jól együttműködünk a helyi iskolákkal és a Hylliebadet uszodával, ez az utánpótlás alapja. Nemrég az Euroligára a csapatunk csupa saját nevelésű játékossal érkezett. Talán már mondhatjuk, jó nyomon vagyunk. 

Toborzás

A tapasztalataink az utánpótlás toborzását illetően nem különösebben megalapozottak statisztikai vagy tudományos szempontból, inkább csak megfigyelések az évek alatt.

Profi sport vagy életmód

Időszerű volt megvitatni, jó-e a hivatkozás, miszerint a vízirögbi extrém sport, amit csak az igazán elszántak és különösen tehetségesek élvezhetnek, életkortól függetlenül. Szerintünk nem. 

A vízirögbi olyan, mint bármely más kontakt sport. Tégy egy kezdőt jégre néhány 50 éves NHL-játékossal, és esélye sem lesz, akkor sem, ha egyébként profi focista, labdarúgó vagy kosaras.  Egy gyorskorcsolyázónak viszont már nem lesz sok gondja, és hamar részt tud venni a játékban. Szerintünk a legjobb csapatok fiatalon induló organikus fejlődés és nem tudatos toborzás eredményei, ahogy más sportágakban is így van ez.

Tapasztalatunk szerint, minél idősebben kezd valaki, annál kisebb az esélye, hogy elit játékossá váljon, és hogy sokáig az is maradjon. Hiszen aki 20 évesen kezd, általában már családot alapít, mire elég jó lesz ahhoz, hogy egy nemzeti válogatottban felmerüljön a neve. Nyilván vannak kivételek, de az utánpótlás elsődleges célcsoportjaként a 8-15 év köztieket határoztuk meg. Természetesen bárkit szívesen fogadunk, de az utánpótlást a fenti bázisra alapozzuk. 

 Olyan településen, ahol még nem volt rögbi, egy új csapat összeállítása vegyes korösszetételt mutat, és a cél a játékképes szint leggyorsabb elérése. Kérdéses, ezen játékosok közül mennyi fog majd magasabb szinteken játszani később… Véleményünk szerint a stabil működés kialakítása után azonnal meg kell kezdeni az utánpótlás-csapat kiépítését. 

Passzív toborzás

Ez a toborzás legrosszabb módja, mégis a legtöbbet használt, legalábbis Svédországban. Elég egyszerű az elképzelés: fogsz egy jónak gondolt posztert (néha tényleg jók) aztán szétszórod őket az összes helyen, ahol potenciális új játékosok feltűnhetnek. 
Néhány hely, ahol elhelyeztünk ilyet: konditermek, uszodák, gimik, egyetemek, munkahelyek, művházak.

Poszterek toborzáshoz

 

Poszter toborzáshoz

A tapasztalatunk szerint a rögbis plakátoknál 2 véglet figyelhető meg aszerint, hogy milyen nehéznek állítják be a játékot – egyesek szerint olyan durva és nehéz, hogy csak a legfittebbek alkalmasak rá, mások bárkinek garantálják az azonnali játékélményt ebben a könnyű sportban. 

Tapasztalatok a plakátolással

Plakátolással nem tudtunk toborozni. Túl idegen az emberek számára a rögbi, és az embereknek nincs ideje elolvasni hosszabb szöveget a sportágunkról, továbblépnek, anélkül, hogy megfontolnák, mit jelent a kezdők számára nyújtott felszerelés, vagy hogy mennyire is nehéz pontosan a játék. Akik a poszterek útján érkeznek, tipikusan egyébként is eljutottak volna az edzésekre, tipikusan mert van már valamilyen kapcsolódási pontjuk – egy családtag, barát, munkatárs, edzőtárs, valaki, aki már próbálta, vagy látták búvárkodás közben, stb. Tehát már így vagy úgy, de eladta magát a sport számukra, a poszter csak egy emlékeztető. Természetesen érdemes játékost faragni belőlük, de nincsenek túl sokan. 

Régi szórólap

Ezer ember közül, aki elhalad a plakátod előtt, szerencsés lehetsz, ha egy vevő rá. Egyszerűen kevés ember olvas tudatosan plakátokat, és a sport tipikusan olyan terület, amihez érzelmekkel viszonyulunk. Érvekkel nehéz elérni, hogy kipróbáljunk egy olyan sportot, amiben sok munkát igényel a sikerélmény és még csak nem is ismert. A plakátolás legjobb esetben is csak kiegészítő eszköz lehet a figyelem hosszabb távú fenntartásához, de toborzást nem lehet rá alapozni. A jövőben, ha az UWR már többet szerepel a napi médiában, és az embereknek ismerős a játék, ez is hatékonyabb módszerré válhat. 

Személyes toborzás intézményeknél

Szórólap

Ott vagy egy helyen, aminek nincs igazán köze a sporthoz, egész nap, és csak beszélsz, beszélsz róla, képeket, videókat mutogatva, az emberek kezébe adva a labdát, találgatva, kit mi fogna meg, és közben az is szempont, kire érdemes időt, energiát fordítani. Másrészt ki tudja, hogy a 35 feletti úszónak nincs-e egy 15 éves úszó gyereke?
Próbáltuk ezt a módszert kiállításokon, egyetemeken, ifjúsági programokon, iskolákban.

Elég sok elérhetőséget szoktunk kapni, de végül kevesen jutnak is el az edzésekre. Lehettünk volna sikeresebbek is, de sok mindennek kell összejönnie ehhez, és tényleg csak tanuljuk ezt az egészet, ahogy csináljuk.  

Személyes toborzás zárt intézményekben

Ez alatt olyan helyeket értettünk, mint az iskolák, egyetemek, stb. 
Iskolákban, ami elvileg a célzott korosztály lett volna, akkor volt sikerünk, ha egy baráti kör csatlakozott egyszerre. Az órák során szerzett tapasztalatokat még megfontolás tárgyává tesszük. Egyetemeken nem toborzunk személyesen a már említett korosztályos megfontolásokból, nyílt napokon egyébként is változó sikerünk volt. 

Személyes toborzás nyitott intézményekben

Ez alatt fesztiválok vagy más nyilvános programok látogatását értettük. Egész komoly sikerünk volt néha a tiniknél – de aztán senki nem ment utánuk rendesen, hogy biztosan eljussanak az edzésekre. Látványos lehet a toborzás ilyen alkalmakkor, de kevés az információd az emberekről, akiket játszani hívsz, és a végén lehet, hogy 2 órán át tanítasz 15 embert úszni, hogy ne pánikoljanak a mély víz felett…

Személyes toborzás az uszodában

Így van értelme az újoncozásnak, hogy az érdeklődők ki is tudják próbálni a vízirögbit. Ehhez a felszerelést, maszkot, pipát, uszonyt, sapkát biztosítjuk, és a jelentkezők úszódresszben vannak. 

Zárt események

Ilyenkor béreljük a medencét az egy helyről, pl. iskolákból érkező jelentkezők számára.

3 különböző módon próbáltuk ezt: 6 órás műhelyt, 2 órát műhelyt és nyílt napot tartva ünnepek alatt. Azt találtuk, hogy a 2 órás műhely egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy értéket közvetítsen a jelentkezőknek, vagy számunkra. Néha a nyílt napok sikeresek, de a befektetett időt tekintve nem érkezik elég ember ezekről. 

A 6 órás műhelyeket most egy iskolával együttműködve teszteljük, melynek során 15-20 diáknak tartunk 6 órás alkalmakat. Az elsőn túl vagyunk, a második következik hamarosan. A tapasztalataink jók,elég idő jut elmagyarázni a sportágat, csoportokra bontva felváltva tudnak gyakorolni, a jelentkezők meg is maradnak.

Nyílt események

A közelmúltban kezdtünk együttműködni Malmö egyik nagy lakossági uszodájával, a svéd téli szünet alatt 3 napig 2 órás nyílt vízirögbit kínálva az uszodában. Ilyenkor az elsődleges szempont, hogy a jelentkező kipróbálja magát, nem a toborzás. A sekély vízben vannak a kapuk, 2 egész csapatnyi felszerelést hozunk, és a kisgyerekes családokat invitáljuk leginkább, az úszómesterek jóváhagyásával. 3 alkalom során kb. 150 fő próbálta ki, 3-tól 38 évesig. 
A következő előnyeit találtuk a toborzás ezen fajtájának: 
– az uszoda vendégeinek jelentős részét kis helyen tartjuk, így tehermentesítve az úszómestereket
– akik az uszodában vannak, szeretnek a vízben lenni, szívesebben is labdáznak a vízben
– a legnagyobb az esélye, hogy kipróbálja valaki a játékot, mivel minden adott hozzá
– azonnali visszacsatolást kap a jelentkező, hogy tetszik-e számára a sport
– mi is fel tudjuk mérni a szintjét, és aszerint irányítjuk tovább

Az első alkalommal elkövettük azt a hibát, hogy nem írtunk fel kontaktokat, csak útnak engedtük az embereket egy szórólappal. Tartani kell velük a kapcsolatot és emlékeztetőt küldeni az első edzés előtt.

Célcsoport toborzása

Mind az úszókról álmodunk – hallottad már bárkitől azt, hogy „figyelj, van egy ötletem, miért nem az úszóknál toboroztok?” Ugye? Ha már van egy ütőképes csapat, szuper úszókat igazolni – de a mi tapasztalatunk az, hogy a versenyszerűen úszóknak ritkán van ideje másra az úszáson kívül, és aki épp abbahagyja a sportágat, az rendszerint nem újabb vizes sportba akar kezdeni, hanem hallani sem akar az uszodáról. 

A 2. generációból néhányunk volt úszó, a Molde-ben is akadnak ex-úszók, és általában véve komoly potenciál van az úszókban – de ehhez olyan csapat kell, amelyikben ezt a felszínre is tudják hozni. Úszókat inkább a véletlen szokott hozni.

Más sportágak, mint célcsoportok

Úgy találtuk, a kézilabda játékosok különösen fogékonyak a rögbire – az okát nem tudjuk.

Véletlen toborzás

Van, hogy az emberek egészen más célból érkeznek az uszodába, és rábukkannak a rögbire. Könnyű megfogni őket ilyenkor, feltéve, ha a csapat fel van készülve felszereléssel és szórólappal, és ha az érdeklődőnek tetszik a játék, kijelöl 1-2 játékost, akik foglalkoznak vele az edzés helyett. 

Online hirdetések

Facebook kampány

Hirdettük az edzéseinket Facebookon, és még értékeljük az eredményeket. Legalább pontosan tudjuk, hány embert értünk el, de egy újoncunk sem érkezett eddig Facebookról.

Gyakran posztolunk  cikkeket a csoportunkba, amit aztán a Facebookon is megosztunk, így a mienk a 6. legkeresettebb oldal Skania régióban. Nem tudjuk, ez jelent-e különbséget az utánpótlás szempontjából.

A vízirögbi gyermekei

A fiatalok elég nagy része a korábbi generációk gyermekei közül kerül ki. 8 éves kortól javasolt a vízirögbis gyerekeknek játszani.

Nyitott edzések

Nem számít, hány ember megy el az edzésre, ha nincs mód részt venni azon. Ezt a saját kárunkon tanultuk meg, és sok idő volt kialakítani a rutinjainkat.

Instrukciós anyag

Az alapvető információkat nyomtatva és laminálva az uszodában tartjuk. 

Instrukciós anyag mintalap

Kisgyerekek

A 6-12 éves korosztály nagy része nem tud leúszni a műugró aljára. Őket a sekély vízben készítjük fel, kisebb pályán. Ha a létszámuk engedi, méret és tudás szerint két csoportra bontva foglalkozunk velük , hogy mindenki labdához jusson és sikerélménye legyen. Egy tipikus edzés:
15-20 perc bemelegítés (uszonyos úszás)
15-30 perc rögbi sekély vízben
15-20 perc apnea a mély vízben az ifik játékát követve
0-5 perc toronyugrás


Ifik

Az ifik (12-20 éves korosztály) között mindenféle tudású játékosunk van. A mostani edzéstervben van 30 perc úszás, 30-60 perc rögbi és 30-45 perc edzés közösen mindenkinek. A jövőben szeretnénk ezeket az edzéseket is bontani, ha elegendő lesz a létszám. Az oktatást végző felnőtteken kívül a kezdők is ezekre az alkalmakra jönnek általában. 

Felnőttek

45 éves volt a legidősebb jelentkezőnk eddig. A felnőtteket a hétfői és csütörtöki kezdő ill. haladó edzésekre irányítjuk, ahol egy játékos csak velük foglalkozik és felméri a szintjüket. Lényegében az úszástudásnak megfelelően kerül beosztásra a hétfői és csütörtöki edzések valamelyikére. 

A helyzet most

Van ~15 ifi játékosunk a 2015 őszén indult programnak köszönhetően, és ~12 kiskorú a 2017 tavasszal indult program keretében. Emellett van 10+ felnőtt újoncunk és visszatérőnk. Új szórólapunk van, amit a Felix és a Trelleborg segített megtervezni. És 3 utánpótlás edzőnk, akiket 4 játékos segít a munkájukban. 

Fiatalokat célzó toborzóanyag

Statisztikák

Az ábrák a toborzás eredményeivel:

Utánpótlás korú játékosok száma összesen: 2 fő
Utánpótlás korú játékosok száma összesen: 19 fő
Felnőtt újoncok száma összesen: 14 fő

A jövő

Terveink szerint a klub organikus növekedését úszóiskola működtetésével biztosítjuk, diverzifikálva az utánpótlás nevelését életkor és tudásszint szerint. Ideális esetben mindig van egy magasabb szint, ami fejlődési utat végigjárva teljes értékű játékosok válik az újoncokból. Minden csoportban van lemorzsolódás is, ez is indokolja a tudatos és tevékeny utánpótlás-nevelést. 

Bontott edzések

Vannak szabadedzéseink. Ez valahogy egy szent tehén, de a törzsmagot ezeken is ugyanaz a belső, homogén csoport alkotja, kiegészítve a női játékosokkal, különösen, amikor a csúcson volt a csapat, és pl. a német válogatott ellen készültünk. Itt a kérdés az, zárttá tegyük-e ezeket az edzéseket, biztosítandó a top játékosok felkészülését, vagy fontosabb az utánpótlás gyorsabb fejlődése hosszabb távon. Mivel számtalan edzésalkalmunk van (4nap/hét, napi több óra, valamint havonta több edzőmérkőzés a közeli csapatokkal) ezért elvárható, hogy mindenki a tudásának megfelelő alkalmat válassza. Kíváncsiak vagyunk más csapatok által alkalmazott megoldásokra is.

Edzés-beosztás

Most így néznek ki a vasárnapi utánpótlás edzéseink:

-15-17h ifik műugró – 12 és 20 év között
-16-17h kiskorú sekély – 6 és 14 év között
17-18h úszóiskola oktatómedence – 4 és 8 év között 
-18-19h – uszonyos úszás sekély – 8 és 16 év között
-18-19h felnőtt úszás sekély

Több gondunk is akadt ezzel a beosztással. Többen testvérek, akik az eltérő időpontok miatt így órákat kell várjanak egymásra. Másrészt az ifik műugrós edzése hamar véget ér, így a többi csoport egyszerűen nem találkozik rögbivel.

Motiváció biztosítása folyamatos fejlődéssel

-16-18h ifik műugró – 12 és 20 év között
-17-18h kiskorúak sekély – 6 és 14 év között
-17-18h úszóiskola oktatómedence – 4 és 8 év között
-18-19h uszonyos úszás sekély – 8 és 16 év között
-18-19h felnőtt úszás sekély

Az új beosztásunkban minden csoport találkozik olyan csoporttal, amely már magasabb szinten van, és ez remélhetőleg inspirálólag hat rájuk. Emellett a legkitartóbb ifiknek jut még egy óra úszni a felnőttek mellett. És ha úgy adódik, 5 és 6 között össze lehet vonni az utánpótlás edzéseket a műugróban, így emelve a kicsik számára a játék színvonalát és nehézségét. 

Összegzés

Légy aktív,
Használj jó plakátokat
Koncentrálj a célközönségedre
Tedd lehetővé az emberek számára a kipróbálást
Tarts kapcsolatot
Mutasd be az optimális fejlődést

Záró gondolatok

Sokaknak vannak jó ötletei, de a végén eredményt nem az ötletek hoznak, hanem az elhivatott, kemény munka és a befektetett idő. Egy csapat mindig rengeteg befektetett idő, minden más csak BS.

Neves emberek

Johanna Nyberg

A korai szórólapok grafikáit készítette.

Marcus Buur

Felújította a Triton logóját és toborzó plakátokat készített.

Andreas Höglund

A toborzó anyagok modellje.

Milosz Nilsson

A jelenlegi szórólapjaink alkotója.

Saga Blomberg

Az oktatási anyagok alkotója.

Joakim Levin Persson

Az utánpótlás-nevelés vezető edzője, aki rengeteg időt és energiát fektetett bele, hogy mindig legyen felkészült oktatónk minden edzésen. 

Forrás: SDK Malmö Triton FB oldala