A szerb szövetség az Euroliga karjaiba vezeti a rögbit

Az Euroliga történelmi dátumra időzített egy belgrádi fordulót, de a szerb víz alatti rögbi ambícióit a SOPAS-nak (Serbian Underwater Association, a víz alatti tevékenységek szerb szövetsége) is el kell fogadnia.

Serbian Underwater Association

Két évtized katonai búvár-szolgálat után a kommandós tiszt, Stojan Bogosavljgev civil karriert kezdett sport-oktatóként. 
A palackos és szabadtüdős búvárkodás oktatása mellett az uszonyos úszást és a víz alatti hokit is meghonosította a 38 ezres Kikindán.  
Tanít a helyi főiskolán, és elismert gyermek-edző. 
A vízirögbi utolsóként került a figyelmébe, de meghódította a szívét. Ő indította el a sportágat Szerbiában. A klubja, Orka Ronilackiklub, a bánsági Kikinda fiataljai számára nyújt lehetőséget a búvársportok űzésére. Az elmúlt három évben az Orkák fejlődését egyre többen kezdték követni a közösségi médiában. 

Mint az Ege Izmirben, az Orkák is felismerték, mennyire fontos a kapcsolatok építése a sportban. A nemzetközi szint megismerése nélkül a játékosok nem tudnak fejlődni. A látványos fejlődés ellenére Stojan nem tudta elnyerni a szerb búvárszövetség, a SOPAS támogatását. Elmondta, a szövetség még csak el sem ismerte a klubját. 
„Ezáltal a klubunk a helyi önkormányzat éves szinten 2000 Euros támogatását sem tudja igénybe venni” – magyarázta. A tagok maguk finanszírozzák a klub tevékenységét. Az extra költségeket Stojan maga állja. Így a fiatalok eljutnak nemzetközi versenyekre is.
Az elmúlt 3 évben Stojan a kikindai fiatalokat 6 edzőtáborba vitte el. A fotóikon cseh, görög, török és német sporttársaikkal szerepelnek. Ennyi aktivitáshoz Stojan szerint az szükséges, hogy bátorítsa a tagokat a klub életének irányítására, ahelyett, hogy magát helyezné előtérbe. Örökké lelkes szervezőként Stojan remélte, hogy Szerbia hamarosan részt vehet CMAS-logós eseményeken.
„Van annyi felnőtt szerb játékosunk, hogy még a grazi VB-n is részt tudtunk volna venni, de a SOPAS nem volt nyitott erre” – mondta. „Most úgy tűnik, a 2020-as izmiri nyílt EB-n sem tudunk részt venni, a srácokat ez eléggé lehangolja.”
Saját elmondása szerint Božana Ostojic, a szövetség elnöke és közte kevés kontakt volt. Most egyértelműen elhidegültek a viszonyok. Ez bonyolítja a szakmai, személyi és pénz-kérdéseket is.

A szövetség elnökének álláspontja

Mikor magyarázatot adott a szerb vízirögbi hivatalos hiányára, Ostojic nem illette Stojant kritikával. Igaz, nem is említette a klubját. Elmondta, úgy ítélte meg, Szerbia nem áll készen arra, hogy nemzetközi vízirögbi versenyen vegyen részt vagy nemzeti bajnokságot rendezzen.
Božana Ostojic bronzérmes volt a 2003-as san marino-i vízihoki EB-n. Kép: Wikipédia

„Nyilván elismerjük a sportágat, de nagyon alacsony szinten van” – tette hozzá.

Az ő támogatása nélkül a rögbi játékosok nem tudnak CMAS engedélyt igényelni, ugyanis azt csak az országos szövetségeken keresztül lehet kiváltani. Ahogy az összes országos búvárszövetségnél, Szerbiában is a SOPAS elnökénél van a kulcsa a CMAS versenyeken való indulásnak. Az elnök szerint előreláthatóan nem változik a helyzet.
„A vízihokira költünk, és az más. Nagyon aktív a sportág, sok versenyen vesznek részt szerte a világban” – jegyezte meg. „Nem mondhatom, hogy vízirögbiben valódi válogatottunk lenne”-tette hozzá.
És nem is lát esélyt a változásra.
„A költségvetésünk nagyon alacsony és a sikeres sportágainkat is alig tudjuk támogatni. Tudja, ahhoz, hogy egy csapatot küldjünk, [egy versenyre] rengeteg pénz kell, az emberek nincsenek készen arra, hogy kifizessék ezeket.”
Az Orkák edzőtáborban Izmirben. Fotó: Facebook
 

A Bizottság közbenjárása

Időközben a CMAS UWR Bizottságában az Elnökség egyes tanácsadói megpróbáltak személyesen javítani a szövetség és a sportolók kapcsolatán.
A Bizottság elnöke, Levent Cavas reméli, hogy minél többen vesznek majd részt az EB-n Izmirben, és megpróbált hidat képezni az Orkák és a szövetség között, de nem járt sikerrel. Mi az oka, hogy ő sem tudott változást elérni?  „A nemzetközi sport erősen szabályozott” – mondta Cavas. „Más, mint a rekreációs céllal végzett játék. Tiszteletben tartjuk Szerbia döntését.”
A CMAS UWR Bizottság elnökének be kellett látnia, nincsenek eszközei a tárgyalások megindítására:
“Ez Szerbia belső ügye. Stojan és Bozana tudják, hogy közbenjártam a megoldás érdekében.”
Stojan Bogosavljgev búvárügynükségeknél szerzett vizsgái: ARI – National Association of Diving CEDIP, CMAS 3*, CMAS Disabled Diver Instructor, CMAS Children Diving Training Instructor, DIWA – Diving Instructor World. Fotó: Facebook

Megalapozottság vs. feltörekvés

Mielőtt a CMAS Elnökség tagjává vált, Ostojic búvárként és sportolóként is kitűnt. Az első nagyobb lépése az ismertség felé a legendás felfedező, Jacques Cousteau csapatában ellátott logisztikai szakértői pozíció volt. Több híres expedícióban vett részt, többek között Mexikóban egy 92 km. hosszú víz alatti barlang-rendszerben merülésben. Egy alkalommal 127.8 méterről mentett egy búvárt.
Szervezőként rendkívül hatékonynak bizonyult. Megalapította a Calypso Diving Club-ot, ami palackos búvárkodást, vízihokit és úszást oktat. Az egyik legnagyobb érdeme, hogy 2018-ban Belgrádba hozta az uszonyos úszó VB-t. Még egy nemzeti válogatottat is kiállított az ország, pedig Szerbia nem egy klasszikusan uszonyos-úszó nemzet. Röviden, Ostojic, aki a CMAS Technikai Bizottságának munkájában is részt vett hosszabb ideig, ismert és elismert vezetője a szövetségnek. Nem meglepő, hogy Stojan panaszainak nincs visszhangja.

Ha a CMAS tagságát alkotó nemzeti  szövetségek egyes sportágaknak nem adnak fejlődési lehetőséget, az nem jár semmi következménnyel, mivel a CMAS több sportágat igazgat és a szövetségek maguk határozzák meg prioritásaikat. Szerbia nincs egyedül a sportág válogatott-állítási önrendelkezési jogát elvitató országként. A francia búvárszövetség is megtagadta a rögbi klubjainak, hogy csapatot küldhessenek Grazba. 

„Konfliktusok a szövetségek, versenyzők, edzők között…
ez egy véget nem érő történet.”

Miguel Alberto Cedeño Ortiz,
A Sportalsub.net szerkesztője

Az Euroliga meglátta a lehetőséget

Az Euroliga naptára a következő, 2019-2020-as szezonra még nem hivatalos. Valószínű, hogy az egyik forduló Szerbiában lesz megrendezve. 
“99%-ban eldőlt, hogy lesz egy Euroliga-forduló Belgrádban Február 15-én és 16-án.” -mondta  Anton Churzin, a liga managere.

Ez lesz az első alkalom, hogy a ligát nem résztvevő klub országában rendezik meg. ( Skandináv államok, Németország, Törökország és Ausztria )

Churzin elmondta, az Euroliga új helyszínek bevonását tervezi a jövőben.

“Szeretnénk segíteni népszerűsíteni a sportágat Szerbiában, mert nem szeretnénk, ha elfogyna a fejlődés lendülete” -tette hozzá.
Stojan nem lepődött meg, hogy valószínűleg Izmirbe sem jutnak ki a fiatalok. 
“Mikor Churzin Belgrádba jön, megkérem, csináljanak ifi-korosztályt az Euroligában, valószínűleg U15 és U18 felosztásban. Nem várhatunk tovább a CMAS-rendszerre.”
 
Eredetileg megjelent Davrell Tien oldalán: UWRugby.org .