Minden történetben, amit elmesélünk, benne vagyunk, ahogy a minket ért élmények is. Az Új Hullám születésének története egy magyar vízirögbi POV, elfogult, érzelmektől fűtött történet. Hosszú iromány, és egy része zavaróan evidens lehet sportmanagement-ben jártasak számára, de a „fura sportág”, a víz alatti rögbi játékosai meglepően hétköznapi emberek, akár csak te vagy én, hétköznapi problémákkal, mint lejárt tej, nem utánpótlás-nevelés. 

A magyarok épp kinyírták a vízirögbit?

Az amerikaiak más stílusú játékával a magyarok is megismerkedhettek, habár jóval később. 1932-ben, amikor 32–2-es gólaránnyal vertük a vízilabda elitjét, és nyertük meg az olimpiát, hazafelé a Komjádi legénység megállt egy barátságosnak induló mérkőzésre New Yorkban. A csapatvezető Bárány István sokáig alkudozott az amerikaiakkal, hogy rendes vízilabdát játszanak, de ők nem hajlottak rá. Végül abban egyeztek meg, hogy az első félidőben Európai módra játszanak, a második félidőben pedig jöhet az amerikai póló. Már a mérkőzés első fele sem hasonlított a vízilabdára, inkább az amerikai rögbire, vízirögbire. A mieink jó néhány pofont kaptak, mire aztán ők is osztani kezdték azt. Halassy Olivér, akit az egyik jenki egy jó ideje fojtogatott a víz alatt, hogy menekülni tudjon kénytelen volt oldalba harapni amerikai támadóját. A többiek siettek segítségére. A magyarok ezek után kijelentették, hogy ők nem akarnak vízirögbizni, vízilabdázni szeretnének, mire az amerikaiak azt válaszolták, hogy ők meg ezt a lágy vízilabdát nem hajlandók játszani, mert számukra ez rettentően unalmas. Hát így ért véget a barátságosnak induló mérkőzés, és így ismerhettük meg mi magyarok az igazi amerikai pólót.

A korai vízilabda meglepően sok hasonlóságot mutatott a mai vízirögbivel, angolszász országokban a kapu gyakran egy kosár volt a vízfelszín alatt. A XX. század első felében a magyar pólósok többször is találkoztak Amerikában a játék ezen változatával, de a 30-as évektől a Komjádi Béláék által használt dry (kézből-kézbe) pass technika véglegesen megváltoztatta a sportág jellegét a manapság ismert póló javára. A vízirögbi feledésbe került a 60-as évekig, amikor német búvárklubok elkezdtek vízzel töltött labdával játszani. Az UWR az első 10 évét alig élte túl, de ekkor nyerte el mai jellegét. Az UnterWasser Rugby-nek keresztelt változat egy német fogorvos szenvedélye volt, és Dr. Grimmeisen eltökélte, hogy sportágat csinál a játékból, amire a többiek edzésként és szórakozásként tekintettek. Az első nemzetközi búvárszövetség, a CMAS két prominens országa, Franciaország és a Szovjetunió érdektelennek bizonyultak. A skandináv országoknak viszont tetszett a játék, ahogy az osztrákoknak is, és a csehekkel a keleti blokkban is megvetette a lábát a sport.

Hőskorszak

2005 vége. Az őskor a Tüzér utcai uszodában kezdődőtt. Pár őrült békaember kőkorszaki módszerekkel próbált árral szemben úszni. Valami labda félét dugdostak egymás között. Kinőttük!

2006 közepe. A BVSC uszoda már a középkor ideje. Kezdtük azt hinni, menők vagyunk. Egymást vertük mint a répát, szereplés a tévében, pózolás egy női magazinban.

2007 nyara. A pofon az új korban jött. Magyaros vágta Gráczig, Don kanyar visszafelé. 7 mecs, 6 vereség-1 győzelem. Más ez a játék  más ez a közeg.  A BVSC-ben  2m30-on, kint  4m-en játszák. De az őrültek nem adják fel!

Itthon is akadtak egyesületek, mint az Amphora, ahol lehetett találkozni vízirögbivel valamilyen formában. Az első hivatalos csapat története Munkácsi Sándor búváredzőhöz nyúlik vissza, aki, a német katonai búvárokhoz hasonlóan, víz alatti rögbit használt edzésmódszerként. Korongderbinek hívták, vagy talán hívják a mai napig a Tüzér utcában játszott játékot, amely a sekély medence miatt leginkább egy brutális tömegverekedésre hasonlít.
Ez a társaság 2006-ban egészült ki vízihokisokkal, többek között a Kis családdal, és már a BVSC-ben találta meg a vízirögbizőket Cséplő László, aki több évtizedes nemzetközi tapasztalattal megismertette a budapestiekkel a hivatalos sportágat és szabályait. Legfontosabb kérése az volt, hogy műugró medencébe helyezzék át az edzéseket.
2007.02.18-án a Hajós Alfréd Sportuszodában döbbenten néztek az 5 méter mély medencébe azok a vízihokisok és korongderbisek, akik valami újat indítottak el Magyarországon.
Az első egyesületet Novotny Tamás alapította 2008-ban. Az UWR Tiszavirág SE.-t a Magyar Búvárszövetség még ugyanebben az évben fel is vette soraiba. A magyarok megjelentek az igen aktív európai versenyrendszerben. A bécsi Búvárklub tagjai készítették fel a csapatot, amely háromszor is indult a berlini Bajnokok Kupáján, és kezdő csapathoz képest rendkívül erős volt. Ez volt a magyar víz alatti rögbi hőskorszaka, olyan játékosokkal, mint Bódis Laci és Szeli Pista, vagy a Kis-ikrek.

Első élményeim

Én 2009-ben hallottam először a víz alatti rögbiről, Salzburgban. A barátaim közül sokan pólóztak, de nekem se labdaérzékem nem volt, se jó úszástudásom, viszont mindig szívesen próbáltam ki új dolgokat. Kértem kölcsön egy ABC szettet, és megkerestem a Tiszavirág edzését.
És hónapokig nem mentem újra. Az első 10 percben eltört szegény uszony vékony műanyag lapja, én meg a medence aljára se tudtam lemenni, nemhogy a labda közelébe kerülni. Nem tudom, mi vitt vissza mégis. Ez volt az első csapatsport, amit izgalmasnak találtam. Az is lehet, bosszantott, mennyire béna voltam elsőre.
Játszottam, hétről-hétre. A sport egyre jobban berántott, lassan a játékom is javult, emiatt még inkább élveztem az edzéseket, a vízirögbi a szenvedélyemmé vált. A Tiszavirág versenyzését a pólós Klima András, azaz Moby szervezte, részben pont a pólós tapasztalata ill. kapcsolatai okán, részben mert a versenyzést illetően mindig ő volt a legmotiváltabb az egyesületben.  Megtiszteltetés volt, mikor először hívott egy cseh tornára, és a Kisapuka nem morgott, hogy „újoncot ne vigyünk!”. Kíváncsi voltam végre a sokat emlegetett vérmedvékre! Sok problémát eredményezett, hogy az újoncok felkészítéséhez szükség van a nemzetközi szint megismerésére, azonban a versenyzés költséges, kezdő vagy kis létszámú csapattal érkezni a tornákra pedig egyenlő a biztos vereséggel. Folyamatosan a rangsor végén lenni rendkívül demotiváló, márpedig gyorsan amortizálódott a klub, mi mégis erőltettük a versenyzést. Féltünk, hogy ha nem járunk versenyekre, kiesünk a nemzetközi UWR-es körforgásból, és akkoriban az internet és a social media még nem volt evidens része az életnek. Másrészt a szövetség elvárása is az volt, hogy kezdjünk el eredményeket hozni és a támogatásunkat versenyzésre fordítsuk. Néha beugró külföldi játékosok javítottak a pozícióinkon, de a problémákra nem jelentettek megoldást. Mindezek ellenére számtalan kedves emlékem származik ebből az időszakból. Jobb volt utolsónak a rajtunk lévő nyomás által összekovácsolt csapattal, mint győzelmeket elérni egy alkalmi összeállításban. Volt, hogy Szabó-Jilek Ádám, Juhász Csaba és a Kisapuka együtt tervezett taktikát, mikor maroknyian álltunk ki a teljes létszámú csapatok ellen, és édes volt a csehek megdöbbenése, hogy nem tudtak rommá verni minket.  
Ahogy a vízirögbi egyre fontosabbá vált számomra, egyre többet foglalkoztam azzal, mit tudnék tenni érte. Mint mindenki, én is elhívtam a barátaimat, ezzel ellensúlyoztuk a fogyatkozásunkat valamennyire. Egy sportoló felelőssége nem merül ki az edzésben és a versenyzésben, amivel más országok előtt képviseli a hazáját. Ugyanígy a sportágat is képviseli hazájában. Muszáj volt aktívan foglalkoznunk a sportág fejlesztésével, különben azok játéklehetősége is megszűnt volna, akik egyébként csak a társaság és a szórakozás miatt jártak.

Tudatos építkezés

A trendet az a kézenfekvő felismerés változtatta meg, hogy magunk alakítjuk a sportág képét, különösen, hogy másképp el sem jut a nyilvánossághoz! Addig évente kétszer hallottak rólunk itthon. A nyári uborkaszezonban jött el a két kereskedelmi TV, hogy beszámoljonanak a „Magyarországon terjedő új őrületről” és a „fura sportok bajnokairól”. Máshogy nem lehetett látni minket, csak a lábujj-szkander és a versenyszerű asszony-cipelés keretébe illesztve. A családapák miatt egyébként is estére voltak téve az edzések, fel sem merült, hogy valaki találkozzon a sporttal a már kihalt Sportuszodában. A legtöbb embernek itthon fogalma sem volt a víz alatti rögbi létezéséről, vagy valami komolytalan dolognak tartotta.
Cselekednünk kellett. Közösségi profilokat csináltam a sportnak, és vettem pár sportkamerát. Hasznos volt, hogy a felvételek  mutatták a fejlődést és a hibákat, de még inkább, hogy közönséget teremtettek.
A megjelenéseink is javultak, e téren az igazi áttörést Gergely Istvánnak és Kiss Gergőnek, illetve a Honvéd pólósainak köszönhetjük. Óriási gesztus volt a részükről, hogy vállaltak egy barátságos meccset, ezt már vezető média is hozta, olyan címekkel, mint „a világ leglátványosabb láthatatlan sportja„. 
Ennyi aktivizmus hatására kezdett kiütközni, hogy két dudás nehezen fér meg egy csárdában, az újdonságokat rengeteg munka volt keresztül verni az egyesület „elnökségén”. A pólós meccshez rengeteg felszerelésre volt szükség, és a döntés az volt, hogy ezekre nincs keret, így ettől kezdve kezdtem el gyüjteni uszonyokat, maszkokat, pipákat, ami lehetővé tette, hogy több újoncot fogadjunk, illetve egyre többen váltottak a csapatból a gyorsabb magyar uszonyokra. A Moby és Ádám által szervezett budapesti versenyek közvetítésének fontosságát egyre kevésbé vitatta bárki. A versenyrendezésben egyébként is tudtunk újat mutatni. 2012-ben a Cetanas András által épített rendszer élőben adta két kamera képét a medence aljáról. 2015-ben elfogadta a csapat, hogy büntető bajnokságot is rendezzünk, tudomásom szerint a sportágban először, ami a kezdeti ellenkezés után akkora sikert aratott, hogy a Tiszavirág újra a versenyprogramba teszi. Ezen a versenyen a Najade és a Muréna támogatásával 12 pár uszonyt adhattunk át díjazásként, 350 ezer Ft. értékben. 
Emellett rengeteg ötlet maradt a fiókban. A Cseh Liga, ahol játszottunk, és aminek a csehek szívességből részévé tettek a budapesti fordulót is, a legnívósabb volt Kelet-Európában, de egyben cseh országos bajnokság is. Mikor kihullottunk, kézenfekvő lett volna a budapesti versenyt összefogni a barátságosabb és kevésbé kompetitív olasz, osztrák és görög versenyekkel. Ez később meg is történt, nélkülünk, TriNations League néven, csak most már  7 ország a tagja, és a mediterrán Európa legnagyobb versenyrendszerét jelenti. A versenyszervezésnél fontosabb volt az utánpótlás-nevelés, mert hiába nőtt az új játékosok száma, de egyre többen hagyták ott a sportot a konfliktusok és a sikerek elmaradása miatt. Voltak, akiktől nem úgy vált el a Tiszavirág, ahogy szerintem helyes lett volna. De mi plakátoltunk, jártunk iskolákba, Sportágválasztókra. Lett egy új generáció, amelyik utánunk viszi majd a lángot.

A budapesti EB. álmának születése…

Elkezdtem hétvégente medencét bérelni az UWR-t népszerűsítő workshopok tartására. Ez már külön út volt, az utánpótlás égető kérdésével az elnök civil munkatársa és jó barátja, Janik József foglalkozott csak, de ő pár alkalom után felhagyott egy ifjúsági csapat összeállításával, és az uszonyos úszásra tette a hangsúlyt.
Több más országok szövetségéhez hasonlóan a magyar vezetésében sincs jelen az UWR. A fő profil az egyébként rendkívül sikeres uszonyos úszás. Itthon gyártjuk a sportágban használt bi-fin uszonyokat és uraljuk is ezeket a kategóriákat. A sportra fordítandó állami támogatás 90%-át kapja az uszonyos úszás, 10%-át az egyéb búvársportok, mint az amúgy szintén sikeres tájékozódási úszás vagy vízihoki,  és ennek 10%-át, azaz 1%-ot a víz alatti rögbi mondhat magáénak. 
A szövetségünk azzal érvelt, hogy miért támogassák, hogy rendszeresen játsszunk, inkább szervezzünk rangos versenyt vagy hozzunk eredményeket. Erre a választ az élet adta meg, mikor Magyarország elnyerte a 2017-es vizes VB megrendezésének jogát. Egy új műugró medence mellett, amely így már készültekor 4 kapurögzítő pontot kapott, ez az esemény 150 milliárd Ft.-ból Budapestre hozta a FINA sportok teljes apparátusát, versenyzőket, rajongókat, a média munkatársait, és felkészítette a medencéket a jó minőségű víz alatti közvetítésre, amit hatalmas LED-falakon követhettek a nézők a lelátókról. Hihetetlen, soha vissza nem térő lehetőség volt. 2015 végén a magyar víz alatti rögbi összes játékosa egy ellenszavazat mellett döntött a 2017-es UWR EB megpályázásáról Budapest kiemelt szerepére tekintettel. A pályázat egyébként nem több egy A4-es űrlapnál, amit a szövetségeknek kell lepecsételni és a CMAS számára megküldeni. A választ meglepően hamar megkaptuk. Magyarország elnyerte a 2017-es UWR EB. megrendezésének jogát. Szívroham! Olyan lehetőséget kaptunk, ami végtelen eufóriával töltött el mindenkit. 

…és halála

Az elképzelésem az volt, hogy a reklámfelületért és közvetítési jogokért cserébe használhatjuk a vizes VB infrastruktúráját az UWR EB lebonyolítására. Vízirögbi tűéles képen a lelátókon ülők tömege számára!  Ebben dönteni a CMAS jogköre lenne, de a korábbi CMAS versenyeken lazán kezelte a közvetítési jogot, mert ez olyan technikai háttérbe fektetést igényelt volna, amelyre csak a csapatok voltak hajlandóak, ők viszont felemás sikerrel hozták felszínre a játékot, így senkinek nem állt érdekében megbolygatni a kérdést. Szerencsére a német bizottsági elnök, Rüdiger Hüls meglátta a lehetőséget és támogatta a BP2017 szervezőkkel együttműködést, türelmesen várva, hogy mondjunk végre egy időpontot, mikor megtekintheti a medencéket és találkozhat a Búvárszövetség képviselőivel is. Én „víz alatti rögbi szakbizottsági elnök” sapkában voltam ekkor, de nagy jelentősége nem lehetett a posztnak, nem tudom, mikor s hogyan nyertem el, ahogy azt sem, mikor s hogyan cserélt le az utódom. Megindult hosszú másfél év felkészülés helyett másfél év kikészülés. A szakvizsgákra készülés mellett próbáltam az eseményt ellavírozni a Scylla és Charybdis között, ugyanis közben kétszer is változott a medencék foglalásánál abszolút prioritást élvező FINA VB időpontja, és időközben a Búvárszövetség is bejelentett egy vízihoki EB-t nyárra, csak épp Egerbe, aminek szintén változott kétszer az időpontja, és ütközést jelentett néhány, mindkét sportágban érdekel játékos számára. 
Moby, aki hozzám hasonlóan motivált volt az EB rendezésében, végül 2016 decemberben feladta a tervet és a Föld túloldalán játszott hónapokig tovább, két héttel lemaradva arról, hogy január elején kezet fogtunk a Bp2017-tel, hogy a szünetet, ami a „rendes” vizes VB. és az azt követő masters VB. között volt, kihasználhassuk az UWR EB. megrendezésére, cserébe felajánlva a közvetítés jogát és az esetleges reklámbevételeket.
A többi már az a típusú történelem, amit már pont nem adnak le a 12. évfolyamnak, no meg amit épp most írunk. A felszereléseket aprópénzért ott hagytam a csapatnak, ahogy a játékot is, két évre. Gondolom, közben is sok minden történt a magyar rögbiben, tavaly olvastam, hogy a válogatottunk bronz érmet nyert az EB-n, és a grazi VB-re készül. Én nyomtam egy midlife crisist és megváltoztattam az életem. Rengeteg mindenről mesélhetnék ennek kapcsán, de a lényeg a vízirögbi és az Új Hullám UWR, az ország 2. UWR klubja, amelynek az oldalán találtad ezt a kis múltbatekintést.