A Henrik Stewenius által jegyzett Svéd taktikákat úgy forgatják a vízirögbi játékosok, mint a Bibliát. Az ebben foglaltak meghatározzák, hogyan játsszák, nézik és tárgyalják a víz alatti rögbit. A fő rendező elv a háromféle pozíció, kapus, védő és támadó, és, hogy ezeken a posztokon párosok vannak. Ez 2×6 játékos esetében azt jelenti, 2×3 játékos a víz alatt, 2×3 játékos a felszínen van a mérkőzés bármely pillanata során.
Egy évtizede én is ezt tanultam, kiegészítve a labdatartás fontosságával, ezért a labdát szorosan a testhez szorítva kellett vinni, hasonlóan, ahogy a szárazföldi rögbiben viszik a tojáslabdát.
Úgy éreztem, egy tapasztalt, fegyelmezett csapat számára a Svéd taktikák a követendő, de a mi fiatal klubunk számára, kezdőkkel és a rendszertelen edzésekkel nem volt ideális. Hogy valódi játékélményt biztosítsunk, 5×8 méteres pályán (lényegében 2 sáv mély végében) játszottunk, ami meglepően jól működött. Létszámtól függetlenül lehet így éles meccseket jászani, emellett a kezdők betanításának is a leggyorsabb módja.
Ennek oka egyszerű; egy újonc, mikor kezdi a rögbit, ritkán talál kezdő edzést, amihez csatlakozhatna. Játék közben a tapasztalt játékosok mennek a labdára, kezdő ehhez ritkán tud érni, az idő nagy részében csak a felszínen fog levegni. De ha kapnak is labdát, könnyű szerelni őket, így kétszer megfontolja mindenki, kinek passzol: játékba vonja az újoncot, aki nagy eséllyel elveszti a labdát, vagy olyannak adja azt, aki tovább is tudja majd vinni? Ha fele annyi játékos van csak, az újoncok felértékelődnek, több labdát kapnak és gyorsabban fejlődnek. Ugyanez igaz a pályaméretre is: kis pályán nagyobb eséllyel érnek fel az újoncok az ellenfél kapujához. Több gól születik, de a gyengébb csapatnak is több esélye van pontot szerezni néha. És ilyenkor nagy különbség van egy 9-0 és egy 14-2 között.
A kezdők legelső kérdése a “mit csináljak?” Elsőre elég, ha észben tartod, melyik kapu merre van, és így mész a labdára. Mindenki támadóként kezd, a szabadtüdős búvárok kivételével, őket kapusnak kell osztani! De amikor a kapuk csak 8 méterre vannak egymástól, a klasszikus posztok nem jelentenek sokat. Ami számít, az a merülés sorrendje és időzítése. Méltánytalanul kevés szó esik a kockázatelemzésről, amit a játék közben folyamatosan végzünk, és amit a 3vs3 a végletekig lecsupaszít. Vegyük ezt szemre egy példán át.
Álljon a csapatod egy erős játékosból, egy kezdőből és belőled, legyél bármilyen szinten. Legjobb esélyeitek jól kitalált váltással lesznek. Mivel a kapuk egy tempónyira vannak egymástól, érdemes a legjobb játékosnak indulni elsőnek védeni, majd a kezdőnek, aki nagy eséllyel szerelni próbál majd, és neked harmadiknak. Ha szerencséd van, kontrára borítasz le, de valószínűleg a kapura kell majd menned. Attól függ, hogy alakult a szituáció, és ennek során ugyanazok a fő szempontok, mint egy rendes meccsen: hol a labda és kinek a birtokában, hol van a többi játékos, kinek van friss levegője, és ki az, aki már nem lesz lent sokáig, stb. Sok tényezőt kell mérlegelni, de a tapasztalt játékosok ösztönösen hozzák meg ezeket a döntéseket. A 3vs3 segít a kezdőknek ráérezni erre. Néha elég 1 játékos a víz alatt, máskor szükség van 2-re, de azt követően biztos csak 1 lesz lent, és az ellenfél ezt a mechanizmust ugyanúgy ki tudja használni, mint ti. A játékosoknak fel kell ismerniük és reagálniuk kell a helyzetre, amikor 2 játékosra van szükség, anélkül, hogy ez a cserét megborítaná. Itt jön be a kockázatelemzés, hasonló módon, ahogy a játékos természete meghatározza az ideális posztot a Svéd taktikákban.
Érdemes a rendes mérkőzéseket is megvizsgálni ilyen szempontból. Kockáztass vagy menj biztosra? Ha labdát szereztek, ugyanez a kérdés: miből lesz nagyobb eséllyel gól, egy sprint a kapuhoz, amíg a védelem nem állt fel, vagy lassan vigyük fel a labdát, és várjunk egy védői hibára, amit a megfelelő csapattárs majd kihasznál? A védelmet is lehet aszerint nézni, mi kecsegtet jobb esélyekkel:, megfogni a támadást középpályán, vagy visszazárni a kapuhoz? Maradsz még egy levegőre, vagy leborítasz egy luft után? És ha túlerő jön? És, ha ezekre ráéreztél, az csak fél siker, ezeket az ösztönöket össze is kell hangolni egy csapaton belül.
A 3vs3 nem csupán megcsillantja egy játékelméleti megközelítésben rejlő lehetőségeket, de új taktikákhoz is vezethet. Mi történik, ha 2 triót állítasz fel, az elől lévő elsődlegesen a gólszerzésért, a hátsó a védelemért felel. A cserék továbbra is párban történnek, az átállás a 3×2-ről a 2×3-ra ezeket nem borítja fel. A játékosok viszont nagyobb szabadságot kapnak abban, hogyan reagálnak a játék alakulására. Meccsek során, a Svéd taktikák páros felosztása miatt 2×3 játékost kéne a felszínen látnunk elvileg. Ez mégis ritka, kemény támadás során a double deckernek két védő adja az alját, és a gólszerzéshez gyakran minden támadó leborít. Mindkét csapatnak jól kell megválasztania a pillanatot, amikor megerősíti a védelmét vagy a támadását. Ehhez kell a tapasztalat a kockázatvállalásban, és ismerni kell az ellenfelet is. De ez már egy másik poszt témája.
